"Tizenkét kömijes ésszetanakodék
Magoss Déva várát hogy felépittenék
Hogy felépittenék félvéka ezüstér
Félvéka ezüstér félvéka aranyér
Déva várossához meg is megjelöntek
Magoss Déva várhoz hézza is kezdöttek
Amit raktak délig leomlott estére
Amit raktak estig leomlott röggère"
(Kőmíves Kelemenné c. népballada, részlet)
Déva a Maros mentén haladó, Erdély legfontosabb útvonala mentén fekszik. A vár a város központjában fekvő és természeti rezervátumként működő Várhegyen fekszik. Habár állapota az utóbbi évszázadban nagyon sokat romlott, falai még ma is viszonylag magasan állnak. Legkorábbi része a hegytetőn található, majd a későbbi bővítések során egyre nagyobb területet foglalt magába, mígnem 18. századi erődítése majdnem a hegy aljához ért. A várat ezen késői erődítés fala mentén haladva lehet megközelíteni, amit két egymást követő erődített kapu védett. A felső vár két falgyűrűből áll, amelyekhez a különféle erődítések és épületszárnyak csatlakoznak. A külső falgyűrű 17. századi, nyugati oldalán egy kerek bástya található. A belső falgyűrű a vár legkorábbi építménye. Észak-keleti oldalán található a kaputorony, majd ennek folytatásában húzódott egy négyszintes palotaszárny. Ezzel átellenben helyezkedett a vár másik nagy palotaszárnya, alatta pincével. Az udvar északi és déli végében két masszívabb építmény (torony?) feküdt, amelyek a vár legkorábbi építményei lehettek. Az udvar észak-nyugati oldalán ciszterna található.
Déva kétségtelenül Erdély egyik legfontosabb vára volt, története egyben Erdély történetének hű tükörképe.
Déva ostroma az 1848-1849-as szabadságharc három sikeres magyar ostromának egyike volt. A festői környezetben lévő kicsiny erősséget egy századnyi császári csapat tartotta négy hétig a magyar ostromlókkal szemben, majd a vár átadása után példátlanul előnyös feltételekkel távozhattak.
2008-ban a Hunyad Megyei Tanács finanszírozásával nagyszabású helyreállítási munkálatok kezdődtek. A romos állapotú várat a térség egyik kulturális központjává alakítják.
Déva vára kicsiny, jelentéktelen erősség volt a Maros bal partján, egy
A Rákóczi-szabadságharcban 1705 novembere és 1706. február 22. között állt ki egy kuruc ostromot. 1717-1719 között Erdély katonai parancsnoka, jelentősen megerősítette, sőt, egy külső védműövet is építtetett. 1752-ben tovább erősítették, felújították, noha a vár katonai értéke ekkor már igen csekély volt, hiszen a Maros völgyében nem volt háborúnak sem emléke, sem kilátás rá. 1773-ban II. József trónörökös látogatásából tudjuk, hogy a várőrség egy fél század katonát és néhány tüzért számlált. Utolsó katonai szereplése a szabadságharc előtt 1784-ben volt, amikor a román jobbágyfelkelés elől ide menekült Hunyad vármegye nemességének jelentős része. Ettől kezdve a vár olyannyira nem látott el semmilyen katonai funkciót, hogy elárverezték, és új tulajdonosa Pogány Franciska minden mozdíthatót elhordatott a várból, ami így gyorsan pusztulásnak indult. A Habsburgok minden bizonnyal szerettek erdélyi útjaik során a Maros mentén utazni, mert az 1817-ben erre utazó I. Ferenc császárnak megtetszett a vár és környéke, majd elrendelte a restaurálást, ami 12 évig tartott.
